UGRÓLÉC, AMELY FÖLÖTT TAMARA BIKOVA VILÁGCSÚCSA SZÜLETETT

FORRADALMI • SZABADALMAZTATOTT

A LÉCEK CSÚCSA, A CSÚCSOK LÉCE: A-P REKORD, ALTIUS

Angyal János, a múzeum alapítójának személyes története a sportereklyéről

Rómában történt. Focistának készültem, Kocsis Sanyi volt a kedvencem, még a hajamat is úgy fésültem. Aztán az 1960-as római olimpiáról szóló közvetítést hallgatva megérintett az atlétika szele. Történt ugyanis, hogy a férfi magasugrás legbiztosabb esélyese, a XVII. olimpia egyetlen “holtbiztos” tippje, a felülmúlhatatlan, a világcsúcsot 6 centiméterrel megjavító, a  222 cm tulajdonosa, az amerikai John Thomas 214 cm-es ugrásával a harmadik lett. A világcsúcstartót legyőzte két szovjet ugró, a grúz Savlakadze és a még csak 18 éves orosz Brumel is.

A 222 cm nem hagyott nyugodni. Még másnap kipróbáltam, hogy én mekkora magasságot tudok átugrani. A kertünkben felástam a leérkező helyet, két napraforgószárba öt centinként szögeket szúrtam – ezek voltak az állványok – és a harmadik napraforgószárat keresztbe téve kész volt a léc is.

Az első próbálkozásom során, 13 évesen, kezdetleges átlépő technikával átugrottam a 120 centit, “alig” egy méterrel elmaradva az akkori világrekordtól. Az atlétika elcsábított, kíváncsi voltam, vajon képes leszek-e átugrani a saját magasságomat. Sikerült! A híres Bodnár-féle catapult cipőben, Dunakeszin 182 cm-t ugrottam.

A keresztbe tett napraforgószár, a magasugróléc később életem meghatározó tárgya lett. Pozsik János társammal az akkori törékeny, háromszögletű alumínium magasugrólécek helyett, egy korszakában innovációs megoldást alkalmazva, legyártottuk az első körkeresztmetszetű, üvegszálerősítésű magasugrólécet, amelyre az Országos Találmányi Hivatal 171 205 lajtsomszámon szabadalmat adott, és később mindketten megkaptuk a “Kiváló Feltaláló Arany Fokozata” kitüntetést. Azt hittük, miénk a világ, találmányunk után dől majd a pénz – azonban hamar kijózanodtunk, mert volt gyártó, de nem volt megrendelő, vagy volt megrendelő, de nem volt gyártó. Végül az ARTEX segítségével sikerült gyártót és forgalmazót is találni.

Én itthon “házaltam” az A-P REKORD márkajelzésű magasugrólécekkel a versenyeken. Major István, többszörös csúcstartónk és fedettpályás Európa-bajnokunk, rendkívüli elismeréssel nyilatkozott lécünkről, és a sajtó nyilvánossága is egyengette utunkat.

Nagy siker volt, hogy lécünk felett Tamara Bikova 1983. március 6-án 10 perc alatt kétszer is megjavította a női magasugrás fedettpályás világrekordját. Előbb 202 cm-re, majd pár perccel később 203 cm-re.

Bubka 1988. június 9-én Pozsonyban 605 cm-es világrekordot ugrott a lécünk fölött, a fotó bejárta a világot, és az IAAF Magazin címlapjára került.

1989 végén, a rendszerváltást követően, megint gyártó nélkül maradtunk, ezért saját vállalkozásban gyártottuk az ugróléceket. Ekkor a világ top magasugróinak léc fölötti helyzetét elemezve, az Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályainak megfelelően változtattam az ugrólécek végelemeinek kiképzésén. A forradalmian új megoldásnak köszönhetően az érintő ugrásoknál is helyén maradt a léc, nem esett le. Aztán 1995-ben hidegzuhanyként ért a hír, hogy a német partnerünk, az ERHARD cég nem fizeti ki a legutolsó szállításunkat, mert a Német Atlétikai Szövetség (DLV) szabálytalannak minősítette az ugróléceink végelemeinek kiképzését. Panaszommal a Nemzetközi Atlétikai Szövetséghez fordultam, mellékelve az ugrólécek összehasonlító elemzését a végkiképzés és a behajlás IAAF szabályai szerint. Szerencsénkre a válasz számunkra megnyugtató volt, hiszen Carl G. Tollomar elnök úr, az IAAF Technikai Bizottsága részéről arról tájékoztatta a DLV-t, hogy a lécünk szabályos, sőt ez a megoldás a legszigorúbb előírásoknak is megfelel.

A sors iróniája, vagy igazságtevése, hogy 2006.február 4-én Kajsa Bergqvist a mi lécünk felett ugrotta máig fennálló 208-as fedettpályás világrekordját a németországi Arnstadtban. Az interneten megtekinthető az ugrás, mindenki eldöntheti, lécünk végkiképzése hozzájárult-e a sikeres ugráshoz.

2004-ben Magyarország tagja lett az Európai Uniónak, mi is változtattunk. Az ugrólécekre új matrica került, motiválva az ugrókat a jobb teljesítmény elérésére: “altius, altius, altius”, vagyis “magasabbra, magasabbra, magasabbra”!

AZ UGRÓGÁLA ARCHÍVUMÁBÓL

1983

Bikova 203 cm-es világrekordja az A-P REKORD léc felett

1990

Major István ugrása még szögletes végű léc felett

2020

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség legújabb tanúsítványával rendelkező, innovációs végelemű ALTIUS lécek

2001

A 2001-es Erhard katalógus, 7-es számmal a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanúsítványával rendelkező A-P REKORD léc

1988

Bubka világcsúcsa az IAAF Magazin címlapján, Angyal Jánosnak dedikált címlappal

2020

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2024-ig érvényes tanúsítványa az ALTIUS magasugró léchez